Archív 2020-2021

 

Magyar Máltai Szeretszolgálat táskagyűjtő akciója

A PontVelem Okos Program SegítsVelem MosolyTáska jótékonysági akció keretében, országszerte a rászoruló gyermekeknek gyűjtöttek használt, de jó állapotú iskolatáskákat. Intézményünk örömmel csatlakozott a szeretetakcióhoz. Iskolánk 3.a és 4.a osztályából is több felajánlás érkezett, melyeket 2021. június 29-én Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető és Nawrockiné Tóth Emese intézményvezető-helyettes adott át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviselőjének. Reméljük ezzel a kis segítséggel is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a rászoruló családoknak szeptemberben minél könnyebb lehessen majd a iskolakezdés.

További képek

 


 

 

Babi nénitől és Rózsa nénitől búcsúzunk

2021. június 28-án intézményünk két korszakos egyéniségétől búcsúztunk, jól megérdemelt nyugdíjazásuk alkalmából. Borbély Pálné ’Babi néni’ és Krisán Rózsa néni egyaránt a Békessy Béla Általános Iskolával történt összeolvadást követően kerültek a Debreceni Bolyai János Általános Iskolába. Mindketten egy élményekkel teli 40 év pedagógus szolgálati időszakot tudhatnak maguk mögött. Ez idő alatt több száz, ezer, sőt tízezer gyermek, szülő, illetve kolléga elismerését vívták ki színvonalas pedagógiai munkájuk és nem utolsósorban, szerethető személyiségük révén. Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető beszédében méltatta pályafutásukat. Búcsúzóul pedig átnyújtotta számukra az EMMI miniszterének kézjegyével ellátottú Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.
”Az iskolai mindennapok részesei voltatok. Hiányozni fogtok!”

További képek

 


 

Tanév pedagógusai

Intézményünk 2021. június 28-án tartotta szokásos tanévzáró értekezletét. Az összegzések, s a ’digitális oktatás idején végzett kiemelkedő munkáért’ díjak átadása mellett, sor került az év pedagógusainak díjazására is. A megszokott módon ezúttal is a nevelőtestület döntötte el, ki lesz az év tanítója és az év tanára. 2020-21-es tanév díjazottjai: Vargáné Oláh Margit ’Macus néni’, és Molnár Antónia ’Toncsi néni’. Az elismerést igazoló okleveleket intézményvezetőnk, Dr. Feketén Tunyogi Ildikó Mária adta át, méltatva mindkettőjük munkáját, elhivatottságát, kitartását egyaránt. Szívből gratulálunk mindkettőjüknek, és további, hasonlóan eredményes pedagógiai tevékenységet kívánunk!

További képek

 


 

Tanévzáró ünnepély

2021. június 22-én - rendhagyó módon -, osztálykeretben tartottuk tanévzáró ünnepélyünket. Ezt megelőzően, az igazgatói irodában átadásra kerültek a nevelőtestületi dicséretben részesülő tanulók számára az oklevelek, bizonyítványok és az ajándékkönyvek. Utána az egyes osztályok, termeikben megnézték a korábban rögzített videót, melyen intézményvezetőnk Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó mondott (ide kattintva olvasható) ünnepi beszédet. Sor került itt a bizonyítványok átadására is. Tartalmas nyári hónapokat és sok pihenést kívánunk minden diákunknak!

További képek

 


 

Elballagtak végzőseink

2021. június 18-án rendeztük a ballagási ünnepséget intézményünkben. Az iskolaudvaron tartott eseményen korlátozott számban - a biztonsági előírásokat szem előtt tartva -, szülők és rokonok is jelen lehettek. A ballagáson, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető beszédében köszöntötte a búcsúzó nyolcadikosokat és reményét fejezte ki, a következő évek is legalább annyira eseménydúsak lesznek számukra, mint az itt eltöltött nyolc év. Külön köszöntésre kerültek a szülői munkaközösség tagjai, a nevelőtestületi dicséretben részesülők, a junior nyelvvizsgát tett tanulók egyaránt. Bolyai-díjban részesült továbbá három diákunk: Szabó Beatrix Lilla (8.a), Csikós Réka (8.b) és Tóth Tamara Veronika (8.b), akik az évek során végig kitűnő bizonyítvánnyal zártak.

További képek

 


 

Nyolcadikos búcsúztató, bolondballagás

2021. június 14-én a sportnapot követően zajlott le iskolánk aulájában a nyolcadikos búcsúztató, ami egyben bolondballagás is volt. Itt az idei tanév végén ballagó osztályaink egyedi ruhákba öltözve bolondoztak társaikkal. A játékos feladatok mellett volt alkalom felidézni a mögöttük hagyott nyolc évet is. A program pedig egy közös énekléssel zárult.

További képek

 


 

Tanár-diák sportmérkőzések
#diaksport

2021. június 14-én a DÖK-nap keretében került sor a búcsúzó nyolcadikosaink és tanáraik között a röplabda és labdarúgó mérkőzésekre.

Részletek

 


 

DÖK-nap – Sportnap
#diaksport

2021. június 14-én a diákönkormányzati nap keretében sportnapot tartottunk intézményünkben.

Részletek

 


 

’Legjobb pillanataink’

’Legjobb pillanataink’ címmel tárlat készült, mely 2021. június 10-étől tekinthető meg - egészen a ballagásig - intézményünk alulájában. A kiállított képeken végigkövethetjük ballagó diákjaink elmúlt nyolc évének több, az iskolához köthető emlékezetes pillanatát, eseményét. A tárlatot összeállította Vasziliu Tamás. A kiállítás elkészítésében segítségére volt Paládi Tünde és Szabó Ágnes.

További képek

 


 

Zrínyi Ilona matematikaverseny

Intézményünk 6.a osztályos tanulója, Kelemen Dániel a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján a harmadik, az országos döntőn - 2021. június 09-én - pedig a 6. osztályosok között az előkelő 57. helyen végzett. Gratulálunk neki és felkészítő tanárának Simonné Hernyák Máriának.

További képek

 


 

4.a osztály virágültetése
#okoiskola

Lelkes ökoiskolásként a 4. a osztály Turcsányiné Füredi Erzsébet osztályfőnök vezetésével virágokat ültetett az iskola udvarán.

Részletek

 


 

Idegen nyelvi kompetenciamérés eredménye

Évfolyam

Óraszám

Eredmény

6. évfolyam

3 órás angol

80 %

6. évfolyam

5 órás angol

92 %

6. évfolyam

3 órás német

77 %

8. évfolyam

3 órás angol

78 %

8. évfolyam

5 órás angol

93 %

8. évfolyam

3 órás német

77 %

 


 

Nemzeti összetartozás napja

2010 óta, június 04-e a Nemzeti összetartozás napja. Intézményünkben ezen a napon, az osztályfőnöki órákon emlékeztek meg felsős tanulóink a trianoni békeszerződésről, s a nemzeti traumáról, amit ezen diktátum megkötése/aláírása eredményezett. Az online műsort összeállította Szállási Vivien, Szatmári-Szabó Szilvia és Opre Gergely.

További képek

 


 

Meseország száz csodája

A debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár levelezős versenyt hirdetett általános iskolások számára. Az egyes osztályok - levelezős rendszerben - szövegértéses feladatokat kaptak, melyeket megoldva kellett visszaküldeni a kiíró számára. A részvételért a 2.a, 2.b, 3.a és 3.b osztályos diákjaink, felkészítő tanáraikkal egyetemben könyvjutalomban részesültek. Ezeket Nawrockiné Tóth Emese intézményvezető-helyettes adott át 2021. június 04-én. Gratulálunk!

További képek

 


 

Derecskei Gyümölcsös pályázatának díjkiosztója

A 2020. novemberében, a Derecskei Gyümölcsös által meghirdetett Sportnap c. pályázatán több osztályunk is készített pályaművet. A résztvevőket a pályázat kiírója oklevéllel és egy 5000 Ft-os Decathlon-os sportszerutalvánnyal díjazta. Jutalomban részesült Juhász Boldizsár (4.a) aki egyénileg is készített egy pályaművet, továbbá a 3.a, 34.a, 4.b és 6.b osztály akik csoportosan készítették el az elküldött alkotást. A nyereményeket Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető adta át, 2021. május 31-én. Gratulálunk!

További képek

 


 

Újratervezés indul … c. fogyasztói tudatosságra ösztönző pályázat
#okoiskola

2020-21-es tanév utolsó negyedében a Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola írta ki - a ’Lorántffy napok’ keretén belül -, a fogyasztó tudatosságra ösztönző pályázatát: ’Újratervezés indul’ címmel.

Részletek

 


 

SZITAKÖTŐ - sikeres pályázat
#okoiskola

A 2021/2022. tanévre is sikeresen pályázott intézményünk a Szitakötő oktatási programra.
A közhasznú Liget Műhely Alapítvány a Liget folyóirat és könyvek megjelentetése, valamint előadássorozatok szervezése mellett 2008 márciusától adja ki a Szitakötő című negyedévi gyereklapot, mely az integrált ökológiai program alapja.

SZITAKÖTŐ folyóirat - Nyertes intézmények

 

 

 

 

 


 

Nemzetközi Öko elismerés
#okoiskola

A magyarországi Ökoiskola Program, melynek iskolánk is tagja, nemzetközi elismerésben részesült.
A Global Education Network Europe (GENE) pályázatán a Magyarországi Ökoiskola Hálózat oklevele a minőséget díjazza.
Ebből az alkalomból a fenntarthatóságra nevelés területén végzett elkötelezett ökoiskolai munkáért Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkár gratulált intézményünknek.

 


 

Osztálykirándulások … ismét

2021. május 28-án több osztályunk is élt a lehetőséggel és osztálykirándulásra indult. A legkisebbek a Nagyeredő felé vették az irányt, vagy Bodaszőlőt jelölték ki úticélul, s egy Lovastanyán kapcsolódtak ki. A nagyobbak közül voltak, akik a poroszlói Tisza-Tavi Ökocentrumba látogattak, vagy éppen Kerekerdő Kalandparkba. De volt olyan osztályunk, akik Bükkszentkeresztre kirándultak. Egy azonban minden osztályban, tanulóban közös volt! Az élménydús programok miatt remekül érezték magukat!

További képek

 


 

Bendegúz Akadémia Tudásbajnokság

Március hónapban véget ért a Tudásbajnokság megyei döntője. Több diákunk is részt vett a 2020-21-es tanév folyamán zajló levelezős tanulmányi versenyen. Végül, az összesítés alapján Szilágyi Hanna (3.b) ’Anyanyelv’ kategóriában lett megyei első. Réffi-Végh Zsombor ’Környezetismeretből’ lett kategóriagyőztes. Mindkét diákunk továbbjutott az országos döntőbe! Gratulálunk! 2021. május 17-én, a megyei verseny legelőkelőbb helyen végző bolyais tanulóit – felkészítő tanáraikkal egyetemben -, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető személyesen köszöntötte irodájában. Ekkor átadásra kerültek a szervezők által megküldött oklevelek, ajándékok is.

További képek

A megyei versenyen legjobb helyezést elért tanulóink:
Pataki Sára (3.a) – Matematika 9. hely;
Kocsány Laura Júlia (3.b) – Matematika 9. hely;
Mersány Kornél (3.b) – Matematika 7. hely;
Szilágyi Hanna (3.b) – Anyanyelv 1. hely – Országos döntőbe jutott!
Réffi-Végh Zsombor (4.b) – Környezetismeret 1. hely – Országos döntőbe jutott!
Kelemen Dániel (6.a) – Matematika 5. hely;

 


 

VIII. Gyarmati kupa úszóverseny
#diaksport

2021. május 15-16-án Hódmezővásárhelyen immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg a Gyarmati Kupa korosztályos úszóversenyt.

Részletek

 


 

 

MATSZ Aerobik Magyar Kupa
#diaksport

2021. május 15-16-án Nyíregyházán, a Continental Arénában rendezték meg az idei év első nagyobb aerobik versenyét.

Részletek

 


 

Szabó Cintia tavaszi táncsikerei
#diaksport

2021 tavasza Szabó Cintia táncsikereitől volt zajos! 6.b osztályos tanulónk - aki a tanulás mellett a Feeling Táncstúdió növendéke -, a tavasz folyamán négy különböző versenyen is kimagaslóan eredményesen zárt.

Részletek

 


 

Bolyai Tehetségnap iskolai díjátadója

2021. május 11-én, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető személyesen is köszöntötte az elmúlt heti, online módon megrendezett Bolyai János matematika, illetve számítógépes grafikai megyei versenyünk bolyais helyezettjeit és felkészítő tanáraikat. A megyei versenyen több dobogós helyezés mellett, két tanulónk is első helyen végzett kategóriájában, ami nagy büszkeség iskolánknak. Valamennyien az oklevelek mellett, tárgyjutalomban is részesültek, amit igazgatónő adott át számukra!

További képek

 


 

Madarak és fák napja
#okoiskola

Május 10-e - immáron több mint 100 éve - a ’Madarak és fák napja’! Ez alkalomból tárlat tekinthető meg a Debreceni Nagyerdő élővilágáról intézményünk aulájában.

Részletek

 


 

’Van egy álmom’ rajzpályázat

2021. május 10-én hirdettek eredményt a ’Van egy álmom’ c. rajzpályázaton. Intézményünkből Gál Laura nevezett, aki pici kora óta állatorvos szeretne lenni. Ez motiválta, hogy egy pályaművel nevezzen a rajzversenyre. Különleges munkájával első helyezést ért el. Nyereményként pedig egy márkás okosórát kapott. Tanára, Molnár Antóniával egyetemben, gratulálunk az ügyes rajzolónak. Kívánjuk, hogy teljesüljön ez a nagy álma!!!

 


 

Bolyai Tehetségnap

2021. május 07-én - a vírushelyzetre tekintettel ezúttal online formában - XXVII. alkalommal rendeztük meg elismert megyei matematikaversenyünket, míg II. alkalommal számítástechnikai grafikai versenyünket. A megszokott módon, intézményenként egy tanuló, a legjobbnak vélt nevezhetett a megmérettetésre. Így mintegy 100 tanuló nevezését fogadtuk. Végeredményben, intézményünk két tanulója is megnyerte saját kategóriáját. A 6. évfolyamosok matematikai versenyében Kelemen Dániel (6.a), míg a 7-8. osztályosok grafikai versenyében Elek János (7.a) bizonyult a legjobbnak. Valamennyi résztvevő mellett, nekik és felkészítőiknek külön is gratulálunk!

További képek

A Tehetségnap a Debreceni Tankerület, Bolyai János Általános Iskola Jövőjéért Alapítvány, Felföldi Édességgyártó Kft., Szakál Met-Al Kft., a Suban kéziműszer Hungary Zrt támogatásával valósult meg.

Az eredményeket az alábbi linken olvashatják:

XXVII. Bolyai János Megyei Matematikaverseny eredményei

II. Bolyai János Számítógépes Grafikai Verseny eredményei

 


 

Nagy Marcell Sándor (2.a) példás kupakgyűjtése

Nagy Marcell Sándor 2.a osztályos tanulónk, május 06-án komoly mennyiségű kupakkal érkezett reggel az iskolába. A családjával egyetemben gyűjtött műanyag kupakokat örömmel ajánlotta fel a jótékonysági gyűjtésünkre. Az akció tovább folytatódik, várjunk a további felajánlásokat. Köszönjük!

További képek

 


 

IV. Iskolagyűlés

A tanév során immáron negyedik alkalommal is online formában került sor az iskolagyűlésünkre. 2021. május 03-án, a 2021-es év március, április hónapjának főbb eseményei, a sport-, továbbá tanulmányi versenyeken elért eredmények elérhetőek a honlapról. Intézményünk vezetése gratulál valamennyi értékes helyezést elérő tanulónknak és felkészítőiknek!



 

I. Spartacus Aerobik kupa
#diaksport

2021. április 24-én Nyíregyházán rendezték az I. Spartacus Aerobik Kupát. A versenyen szép eredményeket ért el iskolánk két Flex-HD se versenyzője: Szuromi Sára (3.a) és Szuromi Ágnes (1.a). Gratulálunk!

Részletek

 


 

’Rejtvények, fejtörők’ komplex megyei tanulmányi verseny

2021. április 22-én az eredményhirdetéssel zárult a ’Rejtvények, fejtörők’ elnevezésű komplex megyei tanulmányi csapatverseny. A megmérettetés során a három fős csapatoknak számos tantárgyból kellett megmutatni tudásukat. A Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola versenyén végül második helyezett lett a Buglyó Viktória, Nagy Laura, Juhász Boldizsár összetételű 4.a osztályos formáció. Különdíjban részesült a Rédai Eszter, Molnár Beáta Anna, Molnár István Gábor (szintén valamennyien 4.a) alkotta csapat. Valamennyiük felkészítő tanára: Turcsányiné Füredi Erzsébet. Gratulálunk!

További képek

 


 

Szitakötő - tavaszi szám


A tantermen kívüli digitális tanrend miatt a SZITAKÖTŐ szakkör tagjai online formában dolgozták fel a tavaszi számot. A meséket Bekő Éva könyvtáros tanár ajánlotta a tanulóknak.
Az elkészült munkákból tárlat készült.

További képek


Ha kíváncsi vagy, az alábbi linkeken te is beleolvashatsz az folyóiratba:
Szitakötő folyóirat
Szitakötő folyóirat/2

A verseket és a meséket hangos könyv formájában megtalálod.

Ha figyelmesen olvasod Borsiczky-Fél Júlia: TENGERNYI CSODA című cikkét, ügyesen meg tudod oldani a Redmenta felületen a feladatlapot. Jó munkát!


 

’Felföldi ínyenc ízműves’ rajzpályázat

Szabó Cintia 6.b osztályos tanulónk egy remekbe szabott rajzzal nevezett a ”Felföldi ínyenc ízműves” c. rajzpályázatra. Itt be kellett mutatni, hogy milyen csemegékből válaszhatnak az édes ízek kedvelői. Cintia a pályamunkájával első helyezést ért el a 2021. március 19-ével záruló versenyen. Jutalomként, családjával egyetemben különféle édességekben részesülhetett a Felföldi Édességgyártó Kft. jóvoltából. Gratulálunk!

 


 

Tojásfa díszítés intézményünkben

2021. március 19-én - hagyományoknak megfelelően -, tojásfát díszítettünk iskolánk udvarán. A húsvétvárás jegyében így még díszesebb lett a virágba borult udvari fa. A tojások felrakását, tekintve a jelenlegi vírushelyzetet, intézményünk dolgozói és az ügyeletben lévő gyerekek végezték.

További képek

 


 

Tisztelt Szülők!

A 111/2021. (III. 6.) Kormányrendelet értelmében iskolánkban is megszervezésre kerül a védelmi intézkedések ideiglenes szigorítása idején a gyermekfelügyelet.
Intézményünkben – a védelmi intézkedések ideiglenes szigorításáról szóló 104/2021. (III. 5.) Korm. rendelet szerint az általános iskolákban bevezetett tantermen kívüli, digitális munkarend időtartama alatt – a szülő, törvényes képviselő kérelmére az intézményvezető gondoskodik a gyermekek, tanulók napközbeni felügyeletének megszervezéséről.
A szülő, törvényes képviselő kérelmét elektronikusan is benyújthatja az intézmény vezetőjének.

E-mail cím: bolyai@bolyai-debrecen.edu.hu

A Kormány – tudva, hogy a szülők számára a koronavírus-világjárvány harmadik hulláma elleni védekezés érdekében elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarendre történő átállása többlet erőfeszítést, újabb megoldandó feladatokat jelent, ugyanakkor tekintettel arra, hogy a járvány az oktatási intézményekben is terjed – felkéri a szülőket, hogy a gyermekfelügyeletet csak a legszükségesebb esetben – különösen munkavégzés, védekezésben való részvétel esetén – vegyék igénybe.

 


 

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

Az emberi erőforrások minisztere 17/2021. (111.5.) EMMI határozata értelmében a köznevelési intézményekben, az iskolákban a tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről döntött.

Az iskolákban 2021. március 8-ától 2021. március 31 -ig a nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre. A tavaszi szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7.

Kedves Szülők!

Pedagógusaink lelkiismeretesen, tudatosan készülnek a közös digitális oktatás megvalósítására.
Arra kérem Önöket, hogy a gyerekek napirendjét úgy állítsák össze, hogy a tanulásra minden nap kerüljön sor, rendszeresen beszéljék meg a kiadott feladatokat, motiválják őket az elvégzendő feladatokra. Jusson idő a pihenésre és a szórakozásra is, ami lehetőleg ne a digitális térben valósuljon meg!

Kedves Gyerekek!

Tudom, hogy szívesen lennétek együtt barátaitokkal, de nektek is megértéssel és felelősséggel kell kezelnetek a kialakult veszélyhelyzetet. Azért, hogy minél hamarabb együtt lehessünk, maradjatok otthon és fokozottan figyeljetek a fertőtlenítésre!

Kívánok az iskola dolgozói nevében mindenkinek felelősségteljes otthoni tevékenykedést és jó egészséget!

Debrecen, 2021. 03. 05.

Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária
Igazgató

 


 

Tisztelt Szülő!

Intézményünkben 2021. március 8-ától 2021. március 31-éig a nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre.
Ebben az időszakban a kontaktusszám minél jelentősebb csökkentése érdekében a gyermekfelügyelet az intézményben nem kerül megszervezésre.
A tanulók étkeztetését a veszélyhelyzet ideje alatt az 556/2020 (XII.4.) Kormányrendelet szabályainak megfelelő alkalmazásával kell biztosítani.
Aki az étkezést igényli, Fekete Hajnalka élelmezésszervezőnél jelezze az alábbi e-mail címen: venkerti.etkezes@diminfo.hu
A következő adatokat mindenképp fel kell tüntetni:
• iskola pontos neve
• tanuló neve
• tanuló osztálya
• mely időponttól meddig igényli az étkezést
Csak az e-mailben elküldött megrendeléseket fogadják el, amit a megrendelés napja előtt legkésőbb 9 óráig kell jelezni.
Az elvitellel kapcsolatban később tudunk tájékoztatást adni.

556/2020 (XII.4.) Kormányrendelet
19. § (1) A települési önkormányzatoknak, illetve a köznevelési és szakképző intézmények nem állami fenntartóinak a szülő, más törvényes képviselő kérelmére – elvitel vagy kiszállítás formájában – a Gyvt. 21/A. és 21/B. §-a szerinti, kiemelten az ingyenes és kedvezményes intézményi gyermekétkeztetést kell biztosítaniuk a bölcsődéket, a köznevelési és szakképző intézményeket érintően elrendelt zárvatartás, digitális oktatás esetén.

DIM tájékoztató levele

Debrecen, 2021. 03.05.

Tisztelettel:
Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária
intézményvezető

 


 

III. Iskolagyűlés

A tanév harmadik iskolagyűlésére ismét online formában került sor. 2021. március 10-én. A 2021-es év január, február hónapjának főbb eseményei, a sport-, továbbá tanulmányi versenyeken elért eredmények elérhetőek a honlapról. Intézményünk vezetése gratulál valamennyi értékes helyezést elérő tanulónknak.

 


 

Short Track Korosztályos Országos Bajnokság
#diaksport

Budapesten, 2021. február 26-28-án rendezték a rövidpályás gyorskorcsolya korosztályos országos bajnokságot.

Részletek

 


 

Jótékonysági tisztító- és tisztálkodásiszer gyűjtés

A Dorkász Szeretetszolgálat felhívására intézményünk tanulói és dolgozói tisztító- és tisztálkodási szereket gyűjtöttek az elmúlt hetekben. A vírushelyzetre tekintettel, megyénkbeli időseknek a megsegítésére szervezte a gyűjtést a Dorkasz Szeretetszolgálat, melyhez iskolánk is örömmel csatlakozott. A gyűjtést Vasziliu Tamás bácsi szervezte, s koordinálta le. Az összegyűjtött számtalan szappant, fertőtlenítőt, mosogató és mosószert pedig intézményvezetőnk, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária adta át 2021. február 24-én, a szeretetszolgálat képviselőinek. Az átadáson jelen voltak a legnagyobb mennyiséget összegyűjtő 4.b osztály tagjai is. Köszönjük mindannyiótoknak!

További képek

 


 

Városi képregényalkotó verseny
#efop

Az intézményünk által meghirdetett Városi képregényalkotó verseny, 2021. február 19-én lezárult.

Részletek

 


 

V. Jász kupa korosztályos rövidpályás gyorskorcsolyaverseny
#diaksport

2021. február 13-14-én 5. alkalommal rendezték meg Jászberényben a Jász Kupa korosztályos rövidpályás gyorskorcsolyaversenyt.

Részletek

 


 

Farsang

2021. február 10-én - a pandémia miatt osztálykeretben - rendeztük meg a farsangi mulatságokat. Az egyes osztályokban, a tanulók jelmezt öltöttek magukra. Osztályfőnökeik és osztálytanítóik vezetésével pedig, játékos, illetve zenés feladatokat teljesítettek. Nebulóink élvezték a délutáni mulatozást, melyről örömmel meséltek szüleiknek is.

További képek

 


 

2. NYSC kupa korosztályos úszóverseny
#diaksport

2021. február 06-án, Nyíregyházán rendezték a 2. NYSC kupa korosztályos úszóversenyt.

Részletek

 


 

Hajdu Regina példamutató kupakgyűjtése

2021. február 02-án, Hajdu Regina 2.b osztályos diákunk egy óriási zsáknyi műanyag kupakot adott le, a jótékonysági gyűjtőakcióra. Gratulálunk és köszönjük!

 


 

VÁROSI KÉPREGÉNYALKOTÓ VERSENY

A Debreceni Bolyai János Általános Iskola ás Alapfokú Művészeti Iskola VÁROSI KÉPREGÉNYALKOTÓ VERSENYT hirdet
az EFOP 3.3.7.-17-2017-00015 XXI. század – XXI. századi oktatás című pályázat fenntartási időszakában a MŰVÉSZETEK HETE iskolai program keretében a 7-19 éves korosztály számára.

Nagyobb kép

A felhívás célja, hogy az alábbi idézetből kiindulva a pályázók egyénileg vagy csoportosan képregényt készítsenek.

„ Kiűzzük a betegséget,
Behozzuk az egészséget,
Haj ki kisze, haj ki!”

Az alkotások:
• minimum három, maximum tíz tetszőleges méretű oldalból állhatnak
• szabadon választott technikával készülhetnek, (pl.: rajz, grafika, fotómontázs, számítógépes grafika, stb.)
• Az elkészült képregények eredeti vagy kinyomtatott változatát és a jelentkezési lap aláírt példányát 2021. FEBRUÁR 08-IG ISKOLÁNK CÍMÉRE (4032 Debrecen, Bolyai u. 29.) kérjük eljuttatni.

Az értékelésnél (2021. február 10.) a saját fantáziavilág, az egyéni kifejezőkészség élvez elsőbbséget.
A legjobbak korosztályonként oklevél és könyvjutalomban részesülnek. Műveiket kiállításon mutatjuk be 2021. február 11-20. között az iskola aulájában.

Kérdés esetén:
az iskola elérhetősége: bolyai@bolyai-debrecen.edu.hu
Információt nyújt telefonon: 30/290 1856 (Áros Tünde, intézményegység-vezető)

 


 

Szánkózással köszöntötte a frissen lehulló havat a 3.b osztály

2021. január 20-án, az intézményünkhez közeli dombon szánkózott a 3.b osztály valamennyi tanulója ,Csókáné Török Csilla és Bekő Éva tanítónők vezetésével. A frissen lehulló hó jelenti a gyermekek számára a telet, melyet most ki is használtak.

További képek

 


 

Hulladékcsökkentési Hét

Intézményünk ebben a tanévben először csatlakozott a 2020. november 21-29. között megrendezésre kerülő Európai Hulladékcsökkentési Héthez.
Regisztrált akciónk címe: A hulladékról ÖKOSAN.
A programhét hosszú távú célja: Cselekedjünk egy tisztább jövőért, de ne csak egy hétig!
A sikeres részvételért az Innovációs és Technológiai Minisztérium elismerő oklevéllel jutalmazta intézményünket.

Nagyobb kép

 


 

2021-ben is folytatódik a műanyag kupakok jótékonysági gyűjtése

Intézményünkben tovább folytatódik a műanyag kupakok gyűjtése, melynek bevétele jótékonysági célt szolgál majd. Eddig már két alkalommal (november, december) is sikerült megtöltenünk a kihelyezett két ládát, melyeket a pályázat kiírója a Greensitu Kft. szállított el. 2021. január 18-án a 4.a osztály adott le tekintélyes mennyiségű kupakot, melyet ezúttal is köszönünk! Kérünk minden tanulót, szülőt: a jövőben is hasonló lelkesedéssel folytassátok a gyűjtést!

 


 

II. Iskolagyűlés

A vírushelyzetre tekintettel iskolagyűlésünkre ismét online formában került sor. 2020. november-december hónapjának főbb eseményei, a sport-, továbbá tanulmányi versenyeken elért eredmények elérhetőek a honlapról. Intézményünk vezetése gratulál valamennyi értékes helyezést elérő tanulónknak.

 


 

Karácsonyi műsor

2020. december 18-án került sor intézményünkben a karácsonyi ünnepségre. A vírushelyzet miatt rendhagyó módon, osztályonként két-két tanuló tekintette meg a műsort élőben. A többiek termeikben, osztálykeretben tekintették meg videón. A Betlehemi játék c. művet betanította Deczki Klára és Andrássyné Kálmánczhey Erika tanárnők. A diákjaink felé az intézményvezetés ünnepi beszéddel is készült. Az esemény végén átadásra kerültek az osztályok ajándékai, melyben aktív szerepet vállalt a szülői munkaközösség. Boldog karácsonyt kívánunk minden diákunknak, szüleiknek és intézményünk valamennyi dolgozójának!

További képek

 


 

Teqball asztalt kapott intézményünk

2020. december 16-án, a Debreceni Tankerület - karácsony ünnepéhez közeledve - nagyértékű sporteszközzel, egy teqball asztallal lepte meg intézményünket. Az összeszerelt és felállított asztalt aztán iskolánk focizni szerető diákjai azonnal birtokba is vették. Köszönjük!

További képek

 


 

Folytatódik a karácsonyi kerítésdíszítés

2020. december 11-én - Liptai Erika tanárnő vezetésével -, az ünnepvárás jegyében, a 6.a osztály tanulói tovább dekorálták iskolánk kerítéselemeit. A jelenlegi, nem túl szívderítő vírushelyzet közepette, diákjaink úgy gondolták: a környék lakóinak próbálnak a maguk módján boldog karácsonyt kívánni!

További képek

 


 

Bihari Állami Gondozottak Egyesületének jótékonysági csokigyűjtő akciója

Intézményünk évek óta részt vesz a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének jótékonysági csokigyűjtő akcióján. Tanáraink és tanulóink az idei tanévben is lelkesen segítették a kezdeményezést, s rengetek táblás csokoládét sikerült összegyűjtenünk Vasziliu Tamás koordinálása mellett. Az egyesület képviselője 2020. december 09-én vette át mindezt, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezetőtől és - a legtöbb csokoládét gyűjtő - a 6.b osztály tagjaitól. Bízunk benne, ismét sikerült tevékenyen részt vállalnunk egy, a hátrányos helyzetű gyermekeket megsegítő kezdeményezésből.

Nagyobb kép

 


 

Karácsonyi vásár

Az ünnepváró programsorozat keretében, a járványügyi előírásokat szem előtt tartva, tartottuk/tartjuk meg karácsonyi vásárunkat, 2020. december 08-ától. Az eseményen Kőváriné Béres Andrea, Lőrinczi Éva és Turcsányiné Füredi Erzsébet tanítók által elkészített - karácsonyhoz kapcsolódó - termékeit vásárolhatják meg tanulóink. A szemet is gyönyörködtető tárgyak kitűnő ajándékok is lehetnek a fa alá.

További képek

 


 

Feldíszítésre került a karácsonyfa intézményünkben

Az ünnepváró programsorozat újabb állomásaként, 2020. december 07-én megvételre került iskolánk fenyőfája. A felállítást követően, a fát a 6.b osztály lányai díszítettek fel, iskolánk dolgozóinak segítségével. A következő napokban, a karácsonyfára pillantva mindenkit melegséggel tölthet majd el az érzés, mely immáron végérvényesen az ünnep közeledtét jelzi számunkra!

További képek

 


 

A Felföldi Édességgyártó Kft. mikulásajándéka tanulóinknak

2020. december 07-én a Felföldi Édességgyártó Kft. mikulás alkalmából édességekkel lepte meg intézményünk tanulóit. Az ajándékkal, ezekben a nehéz hónapokban sikerült mosolyt csalni a diákok arcára. A Liptai Erika tanárnő által koordinált átadást követően, valamennyi gyermek örömmel fogyasztotta a termékeket, melyeket ezúttal is köszönünk!

További képek

 


 

Ünnepváró kerítésdíszítés

2020. december 04-én, az ünnepváró programsorozat részeként, iskolánk osztályai ismét saját kezűleg díszítették fel intézményünk utcafront felőli kerítéselemeit. A téli szünet végéig a környéken sétálóknak lehetőségük nyílik majd gyönyörködni a karácsonyhoz kapcsolódó motívumokkal díszített alkotásokban.

További képek

 


 

Mikulásjárás rendhagyó módon

Idén a járványügyi helyzetre tekintettel intézményünkben a Mikulásjárás - 2020. december 4-én - sem a megszokott keretek között zajlott. A nagyszakállú a COVID-19 járvány miatt személyesen nem találkozhatott a gyerekekkel, de a krampuszaival sok-sok finomsággal teli csomagot hagyott a teremajtó előtt minden osztály számára. Ráadásként meleg hangú levélben üdvözölte a gyerekeket, amiben reményét fejezte ki, hogy a jövő tanévben már személyesen is találkozhat mindenkivel.

További képek

 


 

Könyvjutalomban részesültek tanulóink

2020. december 03-án - egy általános iskolai pályázat keretében - harminchárom példányt sorsoltak ki Nógrádi Gábor – Keresd a rímet című könyvéből azon diákok között, akik megtalálták és beküldték a versek rímeit. Kocsis Ketrin és Végvári Ferenc 5.a osztályos növendékeink is a szerencsés megfejtők között voltak. Nagy öröm volt a jutalom mindkettőjük számára!

További képek

 


 

Pályaorientációs nap a Bolyaiban

2020. november 27-én iskolánkban ismét megrendezésre került a pályaválasztást segítő rendezvény.
A program évfolyamokra lebontva, osztálykeretben valósult meg. Az alsósaink játékos feladatokon keresztül ismerkedtek a különféle szakmákkal. A felső tagozatban szakmaismertető filmeket néztek, illetve ezekhez igazodó feladatokat oldottak meg.
A hetedik évfolyam tájékoztatást kapott a továbbtanulási rendszerről és az internet segítségével virtuális nyílt napokon vehettek részt. A diákok a debreceni gimnáziumokkal és a DSZC középiskoláival ismerkedhettek meg, mely szintén nagyon hasznosnak bizonyult. A nyolcadik évfolyam ezen a napon próba felvételit írt. Eredményes napot zártunk, s remélhetőleg valamennyi tanulónkban gondolatokat ébresztettünk a saját pályaválasztásáról.

További képek

 


 

Európai Hulladékcsökkentési Hét
#okoiskola

A 2020. november 21-29-e közötti Európai Hulladékcsökkentési Héthez ezúttal csatlakozott iskolánk is.

Részletek

 


 

Kati nénitől búcsúztunk …

2020. november 16-án búcsúztattuk - nyugdíjba menetele alkalmából -, Tóth Gábornét, mindenki Kati nénijét. 43 éven át tartó pedagógiai pályafutása 1977-ben Balmazújvárosban kezdődött. Ezt követték a debreceni Békessy Béla Általános Iskolában töltött évtizedek. A mesterpedagógus címmel is büszkélkedő Kati néni - az iskolaegyesülést követően -, a Debreceni Bolyai János Általános Iskolában folytatta, és fejezte be tanítói munkáját, közmegelégedésre. A búcsú alkalmával intézményvezetőnk, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária méltatta szakmai pályafutását, emlékezve a közösen töltött tanévekre. Átnyújtásra került számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adományozott, Pedagógus szolgálati emlékérem is. Kati néni, HIÁNYOZNI FOGSZ!

További képek

 


 

Szép magyar beszéd verseny Tiszántúli fordulója

Az előző tanév során megrendezésre kerülő "Szép magyar beszéd" területi versenyen iskolánk tanulója Balogh Zsófia 8.b bejutott a kisújszállási regionális döntőbe. Sajnos a koronavírus-járvány miatt a döntő végül elmaradt, így Zsófinak nem volt lehetősége a versenyen való megmérettetésre. 2020. november 16-án a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Bianka emlékére Kuratóriuma, bronz Kazinczy-jelvénnyel és oklevéllel gratulált neki utólag a Tiszántúli versenyre való bejutáshoz. Felkészítő tanára Szatmári-Szabó Szilvia volt.

További képek

 


 

Derecskei Gyümölcsös ’Sportoljunk’ pályázata

2020. november 15-ei határidővel, intézményünk több osztálya is készített - osztálytanítóik és tanáraik segítségével – pályamunkákat a Derecskei Gyümölcsös által kiírt pályázatra. Az osztálynevekre kattintva olvashatóak a beküldött pályaművek: 3.a; 4.a/1; 4.a/2; 4.b; 6.a; és 6.b.

 


 

Bolyai Matematika Csapatverseny

A járványhelyzetre való tekintettel az idei tanévben a Bolyai Matematika Csapatverseny fordulóit online bonyolítottuk le, 2020. november 13-án. A versenyen, a négy fős csapatoknak 60 perc alatt 13 feleletválasztós feladatot kellett megoldaniuk. Iskolánkat 6 csapat képviselte. A legügyesebben a hatodikosok szerepeltek, akik ezen a megyei versenyen 2. helyen végeztek. A nyolcadikos PITAGORAS nevű csapat pedig a szintén előkelő 6. helyen végzett. Felkészítőtanáruk Simonné Hernyák Mária volt. Gratulálunk! A szervezők a magas részvételi szám miatt az első hat helyezett csapatot oklevéllel, pólóval és a versenyfeladatokat tartalmazó könyvvel jutalmazták. További eredményes tanévet kívánunk a résztvevő gyerekeknek és felkészítőtanáraiknak.

További képek

Tanulóink megyei versenyen való helyezései:

5.o. AGYMENŐK Varga Róbert
Kovács Lajos
Kecskés Gábor
Kiss Vivien
21. hely  

7.o.

USB

Oláh Szabolcs
Magyar Sára
Markóczi Krisztina Tímea
Kelemen Richárd

11. hely

5.o. NÉGYZETRÁCS Szilágyi Zsombor
Horváth Zsombor
Nyírő Gergő
Hegedüs Roland
18. hely  

8.o.

FIÚK

Varga Levente
Szabó Márk László
Maróti Dávid Kornél
Szabó Ábel

11. hely

6.o. PIROS CSAPAT Kelemen Dániel
Vass Tamás
Kapusi Márk
Sárközi Alex Levente
2. hely  

8. o.

PITAGORAS

Sinka Laura
Szuhogyi Bernadett Tímea
Sipos Mihály
Szabó Zoltán

6. hely

 


 

Kinizsi emléknap rajzverseny

A Debreceni Kinizsi Pál Általános Iskola online tanulmányi versenyt hirdetett a felső tagozatos tanulóknak, melynek témája "Élet a debreceni Nagyerdőben", illetve egy őszhöz kapcsolódó vers illusztrálása volt. Intézményünk tanulói közül többen nyújtottak be pályázati rajzot.
Az eredményhirdetésre 2020. november 12-én - a járványügyi helyzetre tekintettel -, online került sor. A beküldött pályaművek közül végül az ötödik évfolyamon első helyezést ért el Rácsai Richárd (5.a), a nyolcadik évfolyamon szintén első helyezésben részesült Al-Rubaye Mina (8.b). Felkészítő tanáruk Molnár Antónia. Mindkét diákunk különleges festményével nyűgözte le a zsűri tagjait. Gratulálunk Nekik!

További képek

 


 

Fészekrakó

Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy a DÖK minden tanév novemberében az első osztályosokat avatja ünnepélyesen egy tréfás, mesei próbákkal tarkított FÉSZEKRAKÓ vetélkedő keretében ”bolyais” diákokká.
Ez az avató - 2020. november 11-én, szerdán -, kicsit másabb volt, mint az eddig megszokottak-a járványügyi helyzet miatt bizonyos szabályokon módosítanunk kellett.
Elsőseink a tantermeikben kapták meg a játékos feladatokat. A modern technika segítségével a két elsős osztály végig látta egymást az interaktív táblán, így figyelemmel kísérhették a másik osztály produkcióját is.
Ifjoncaink nagyon ügyesen kiállták a mesei próbákat, s a menetleveleitekbe megszerezték az összes pecsétet. A vetélkedő végén pedig ügyesen megtalálták az elrejtett a kincsesládát is. A nap zárásaként letehették a legkisebbek, a FÉSZEKRAKÓK esküjét, ezáltal hivatalosan minden kisiskolást bolyais diákokká avattunk! Intézményvezetőnk, Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária pedig emléklapot adott át az osztályoknak.

További képek

 


 

Nyelvek Hete

Iskolánkban már hagyománynak számít az idegen nyelvi munkaközösség által megszervezett "Nyelvek hete" programsorozat. Ennek keretében az idei tanévben a téma a Halloween volt. Előzetes feladatként minden osztálynak ki kellett faragnia egy töklámpást és fel kellett díszítenie a tantermét. Az ötletesebbnél ötletesebben elkészített Halloween-tököket az aulában helyeztük el, ahol mindenki megcsodálhatta őket. A legjobban sikerültet egy háromtagú zsűri választotta ki. A legjobban sikerült az alsóban a 3.a, felsőben a 6.a osztályé lett. Gratulálunk! A legtöbb osztály a tantermét is nagy lelkesedéssel díszítette fel. A legtöbb elismerést az 5.a kapta.

A hét folyamán, minden osztályban az idegen nyelv órákon sokféle, változatos és szórakoztató feladatot oldottak meg tanulóink és megismerkedtek az ünnep eredetével, a hozzá kapcsolódó szokásokkal, illetve a töklámpás történetével. A rendezvény fénypontja a 2020. november 05-ei, csütörtök délutáni Halloween-játszóház volt. Itt sokféle vidám játékot próbálhattak ki a gyerekek, akik hatalmas lelkesedéssel vetették magukat bele a mulatságba.

További képek  

 


 

Aerobik Magyar Bajnokság
#diaksport

2020. november 07-08-án Budapesten rendezték az Aerobik Magyar Bajnokságot.

Részletek

 


 

Rendhagyó osztályfőnöki órák – Igazság a drogokról

2020. november 06-án két hetedikes osztályunkban is rendhagyó osztályfőnöki órákat tartottunk. A 7.a és 7.b osztályos tanulók tájékoztató videókat néztek ”Igazság a drogokról” címmel, majd kötetlen, akár a gyerekek által tapasztaltakra épülő kötetlen beszélgetés zajlott a témával kapcsolatosan. A kábítószerek a mai fiatalokat is erősen veszélyeztető drogok. A különféle káros szerekről kaphattak így - interaktív módon - tájékoztatást diákjaink, egy országos szintű megelőző és felvilágosító program keretében. Továbbá, kiadványok is kiosztásra kerültek. A program koordinátora Vasziliu Tamás volt, a felvilágosítást segítették még Kovács Edit és Iberhalt László osztályfőnökök is.

További képek

 


 

Virághagymákat ültetett a 4.b osztály
#okoiskola

November 04-én, intézményünk udvarán ültetettek virághagymákat a 4.a tanulói, osztályfőnökük Turcsányiné Füredi Erzsébet tanítónő irányításával. Reméljük a tavasszal majd a földből előbújó növények szebbé teszik környezetünket.

További képek

 


 

Iskolagyűlés

A vírushelyzetre tekintettel Iskolagyűlésünkre ezúttal is online került sor. A tanév első két hónapjának (szeptember-október) főbb eseményei, a sportversenyeken elért eredmények, továbbá pedagógusaink továbbképzései elérhetőek a honlapról.

 


 

’Történelem rajzokon’ című rajzpályázat

A Debreceni Benedek Elek Általános Iskola „Az Árpád-ház története” címmel országos komplex történelem és műveltségi vetélkedőt hirdetett a 2019-2020. tanévben. A vetélkedő döntőjére, s a hozzá kapcsolódó rajzpályázat befejezésére és elbírálására a március óta fennálló körülmények miatt 2020. november 03-án került sor.
A rajzpályázatot magyarországi és határon túli magyar nyelvű általános iskolák alsó tagozatos, 1-4. osztályos tanulói között hirdették meg, de felsőbb osztályosok pályamunkáit is szívesen fogadták.
A rajzpályázat célja az volt, hogy a kisiskolás tanulók megismerjék a honfoglalás, az államalapítás eseményeit, a történelem jeles alakjait, a X-XIII. századi magyarországi életmódot.
Az EMMI által is támogatott országos versenyen, intézményünk tanulói is részt vettek. Közülük, a népes mezőnyben Pótor Béla 7. c osztályos tanuló hatodik helyezést ért el, "A csodaszarvas legendája" című grafikájával. Felkészítő tanára: Molnár Antónia. Gratulálunk a szép eredményt elérő tanulónak!

További képek

 


 

Faültetés
#okoiskola

Intézményünk bejelentkezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma által idén is meghirdetett Fenntarthatósági Témahétre, ennek keretein belül pedig az "ültessünk fát az iskolákban" programelemre, miszerint szívesen fogadnánk egy csemetét az iskolai faültetési programba.


Részletek

 


 

Kupakgyűjtés

2020. november 02-án kihelyezésre kerültek intézményünkben azon környezetbarát szelektív kukák (2 db.), melyben jótékonysági céllal – a Greensitu Kft. szervezésében – műanyag kupakgyűjtés indult. Az országos programhoz csatlakozott intézményünk is. Az összegyűjtött kupakokból származó bevétel teljes egészében az UNICEF-hez kerül adományozásra. Kérünk minden tanulót és szülőt támogassák ezt a több hónapon át tartó környezetbarát és egyben jótékonysági akciót. Köszönettel!

További képek

 


 

1956. október 23-ai megemlékezés

2020. október 22-én, a második órában - a vírushelyzet miatt rendhagyó módon -, osztálykeretben tartottuk az 1956. október 23-i magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett megemlékezésünket.
A rövid ünnepi műsorban visszatekintettünk a történelmi eseményekre a gyermekek számára is érthető kisfilmmel, melyet Márai Sándor: Mennyből az angyal című megrendítő költeménye, majd a Hol vagytok srácok című dal zárt. Ezzel párhuzamosan az aulában kiállítást tekinthettek meg diákjaink a forradalom és szabadságharc pillanatairól.
Az online műsort Ladányi Orsolya és Mátyásné Kiss Éva tanárnők állították össze.

További képek

 


 

Fészeklakó

2020. október 16-án, a járványügyi helyzet miatt rendhagyó módon, online keretek között valósítottunk meg az ötödikesek Fészeklakó vetélkedőjét. Az egységes ruházattal, osztályverssel, osztálykabalával és osztályzászlóval, valamint az ügyességi feladatokkal az osztályok ügyesen megbirkóztak.
Mindkét ötödik osztály derekasan helytállt a játékos feladatokban, ahol a zsűri az osztályösszertartást, a pontos és ötletes feladatmegoldást figyelte. Az ötödikesek a jó hangulatot záró Fészeklakó eskütétellel immár teljes jogú felsős tagjai lettek intézményünknek. Gratulálunk nekik!

További képek

 


 

Őszi tárlat

2020. október 15-étől megtekinthető az Őszi tárlat intézményünk alulájában. A diákjaink által rajzolt és festet őszi tájképeket összegyűjtötte és kiállította Lőrinczi Éva Ildikó tanárnő. AZ alkotások elkészítésében segítséget nyújtottak iskolánk rajztanárai.

További képek

 


 

Egészséghét

2020. október 12-16-ig az egészséghét napjain, az egészség témakörében a tanulók szemléletformálását tartottuk a legfontosabbnak. Az Egészséghét programjainak megvalósítása a járványügyi helyzetre való tekintettel az alsó és a felső tagozatban is osztálykeretben illetve tanórákon történt.

További képek

 

Az egészséghét témái a következők voltak:
- Kézmosás, Egészségtudatos magatartás megerősítése
- Gyógynövények
- Táplálkozás, Fogyasztói tudatosságra nevelés

Kézmosás Világnapja október 15.
Október 15-én az UNICEF vezetésével 2008 óta hívják fel a figyelmet a szappannal való kézmosás fontosságára. Hiszen nem elég a kezünket a csap alá tartani, hogy tisztává varázsoljuk. A szappan elmaradhatatlan kelléke a látható és láthatatlan kórokozók eltüntetésének. Intézményünkben a tanulók játékos formában megtanulták, miért és mikor kell kezet mosni, élményszerűen azt is megtapasztalhatták, hogyan kell alaposan megtisztítani a kezünket. A program célja a személyi higiéné fontosságának tudatosítása, a helyes és rendszeres kézmosás elsajátítása, szokásának igénnyé formálása.

Gyógynövények
Az utóbbi években ismét egyre nagyobb szerepet kapnak az egészségmegőrzésben a gyógynövények. Ezek a növények mindenhol megtalálhatók a környezetünkben. A gyűjtött anyagból kézműves foglalkozáson a gyerekek plakátokat készítettek, melyek a gyógynövények hasznosítását hangsúlyozzák. A plakátok a tanteremben kerültek elhelyezésre, hogy naponta tanulmányozhassák a gyerekek. A gyógynövényekből teát készítettek az osztályok és meg is kóstolták. A gyerekek kutatómunkát végeztek, összegyűjtötték a legjellemzőbb helyi gyógynövényeket Intézményünkben a környezettudatosságot minden lehetséges módon beépítjük a tanórákba és az egyéb iskolai foglalkozásokba.

Táplálkozás, Fogyasztói tudatosságra nevelés
Egészséghetünk célja, hogy a gyerekek tudják, hogy az egészséges táplálkozásban milyen ételfajták és alapanyagok élveznek előnyt és szeretnénk, hogy étrendjük meg is egyezzen ezzel. Célunk, hogy tisztában legyenek a helyes étrend és mozgás élettani hatásaival.

Intézményünkben a környezettudatosságot minden lehetséges módon beépítjük a tanórákba és az egyéb iskolai foglalkozásokba.

 


 

Fenntarthatósági Témahét

Az idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) 2020. október 5-9. között hirdette meg a 2020. évi Fenntarthatósági Témahetet. A program célja a Föld Napja üzenetének, a fenntarthatóságnak széles körű elterjesztése iskolai keretek között. A 2020. évi témahét témái az energia, az éghajlatváltozás és az egészségnevelés.
A Fenntarthatósági Témahét programjaiba évek óta iskolánk is rendszeresen bekapcsolódik. Ezúttal, a programjainak megvalósítása - a járványügyi helyzetre való tekintettel -, az alsó és a felső tagozatban is osztálykeretben illetve tanórákon történt. A kiemelt témákat figyelembe véve valamennyi osztály plakátot is készített, melyek az osztálytermekben kihelyezésre kerültek.
A témahét koordinálója Molnár Antónia tanárnő volt.

További képek

 


 

Vojtina Bábszínház rajzpályázata

2020. október 08-án kapta intézményünk az értesítést, hogy Csőke Eszter, Csőke László és Zombori-Bódi Boglárka képzőművészeti- és színjáték tanszakos növendékünk. ’A libapásztorlány’ című pályázatra beküldött rajzaik a Vojtina Bábszínház Gyerkőc folyosóján november 15-ig megtekinthetők. A beküldött alkotások közül Kuthy Árpád, a darab rendezője az előadásban szereplő színészekkel együtt választotta ki.

 


 

Rangos elismerésben részesült intézményünk

Intézményünk sikeres pályázat eredményeképpen az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése értelmében elnyerte a ”Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet.


Büszkék vagyunk eddig végzett tevékenységünkre, és örömmel viseljük a megtisztelő elismerést.
A ”Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” cím odaítélésével az Innovációs és Technológiai Minisztérium elismeri azokat az oktatási intézményeket, amelyek felismerték, hogy a fogyasztói tudatosságra nevelés fontos, hiszen a jövő fogyasztóit és nevelik és tanítják. Az elbírálás során kiemelt szempont volt, hogy olyan intézmények kapják meg a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet, amelyek gyakorlati, a mindennapokban használható tudást adnak át a diákok számára.

 


 

Október 06. - Az aradi vértanúkra emlékeztünk

2020. október 06-án - a vírushelyzetre tekintettel - osztálykeretben zajlottak a megemlékezések nemzeti gyásznapunkon. Az 1849. október 06-án kivégzett aradi vértanúkról, intézményünk aulájában emlékfal is készült. Iskolánk dolgozói és tanulói ezzel adóztak mártírjaink emlékének. A kiállítás elkészítése Liptai Erika, Simonné Henyák Mária, Paládi Tünde és Vasziliu Tamás közös munkájának az eredménye.

További képek

 


 

Állatok világnapja

Október 04-e az ’Állatok világnapja’. A jeles nap alkalmából, intézményünk osztályai tablókat készítettek, melyek osztálytermeikben kiállításra is kerültek. Az ilyenkor hagyományos debreceni Állatkerti sétát, sajnos a vírushelyzet miatt most el kellett halasztani. Ugyanakkor a gyerekek osztálykeretben elmondhatták legszebb állatos történeteiket.

További képek

 


 

Szeptember 30. - A magyar népmese napja

A Magyar Népmese Napját a Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére ünnepeljük meg 2005 óta. A társaság célja az volt, hogy a népmesék fennmaradjanak és a mesékben élő bölcsességek tovább hagyományozódjanak az új generációkra. A jeles ünnepnapnak Benedek Elek születésnapját, szeptember 30-át jelölték ki.

További képek


Ezen a napon minden népmesét szerető gyerek és felnőtt megkülönböztetett tisztelettel fordul mind a magyar, mind más népek meséi felé.
Iskolánk ebben a tanévben is megünnepelte a Magyar Népmese Napját.

  • A tanulók osztálykeretekben emlékeztek meg e jeles napról. Beszélgettek a népmesékről, annak jellemző jegyeiről, magyar vonatkozású történetéről, a mesék életünkben betöltött mai szerepéről. Szó esett Benedek Elekről - aki mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője volt –, az író legismertebb mesekönyveiről, meséiről.
  • Az 1-3 évfolyam tanulói vizuálisan is megjelenítették a bemutatott meséket, mely alapján sok szép munka született.
  • A témához kapcsolódóan kiállítást is szerveztünk az aulában, melyet a tanulók előzetesen elkészített meseillusztrációi színesítettek.
  • A tárlókban bemutattuk Benedek Elek könyvtárunkban fellelhető legismertebb mesekönyveit.
    Több osztályban egy-egy kedves mesét, annak jeleneteit adták elő dramatizált formában.
  • A művészetoktatásban részt vevő pedagógusok és tanulók egy színvonalas mesedarabbal: A rátóti csikótojás című magyar népmesével kedveskedtek a 3., 4. és 5. évfolyamos tanulóknak. Az előadáson, melyet Deczki Klára tanárnő rendezett, mindenki jól szórakozott.

 


 

European School Sport Day
#diaksport

2020. szeptember 25-én volt az Európai Diáksport Napja. Intézményünk diákjai ezen a napon - a vírushelyzetre tekintettel -, ezúttal osztálykeretben sportoltak.

Részletek

 


 

Kupakgyűjtés

2020. szeptember 25-én elszállításra került az a több tízezer műanyag kupak, melyeket - Vasziliu Tamás koordinálása mellett - iskolánk tanulói és pedagógusai gyűjtöttek az elmúlt hetek, hónapok során. A jótékonysági akció során különösen az 5.a osztály járt az élen! Ugyanakkor, elismerés és köszönet jár minden további, az akcióban részt vevő diákunknak is. A kupakokat a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány megbízottjai vették át. Ők az ebből befolyó összeggel, a Debreceni Egyetem KK Gyermekgyógyászati Intézet Gyermekhematológiai-Onkológia Tanszéken folyó gyógyító munkát támogatják. A kupakokat majd bedarálják az átvevők, és műanyag ládákat készítenek belőlük. A jótékonysági akció kétszeresen is fontos volt az intézményünk számára. Egyfelől - még ha csak szerény módon is -, a magunk lehetőségeihez mérten, segítjük a beteg gyermekek gyógykezelését. Másfelől, mint Örökös Ökoiskola ezzel is támogatjuk a műanyag újrahasznosításának a lehetőségét.

További képek

 


 

Gyümölcskóstoló a Derecskei Gyümölcsös jóvoltából

2020. szeptember 24-én az országos iskolagyümölcs- és iskolazöldség program keretében, a Derecskei Gyümölcsösnek köszönhetően, 4 féle termék (körte, szőlő, paprika, paradicsom) kóstolójára került sor intézményünkben. Iskolánk aulájában a vírusvédelmi szabályokat betartva kapták meg osztályaink a finom gyümölcsöket, melyet ezúttal is köszönünk.

További képek

 


 

Újrakezdés – művészeti pályázat

A Versényi Anna iskolapszichológusunk által, a tavasz folyamán meghirdetett művészeti tenderre, a beérkezett alkotások megtekinthetőek intézményünk aulájában. Az ’Újrakezdés’ címmel meghirdetett városi pályázatra több iskola tanulója is készített pályaművet. A tárlatot Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető nyitotta meg 2020. szeptember 04-én, online. A pályázat több művészeti ágat felölel: táncvideó, installáció, festmény, vers, novella, grafika, fotó, színes mesekövek, kollázs és textilmunkák is születtek. A legjobbak tárgyjutalomban (könyvek, társasjátékok) részesülnek.

Az eseményről rövid összefoglalót is készített a dehir.hu portál.

További képek

 


 

Tanévnyitó

2020. szeptember 01-én hosszú idő után újra becsengettek iskolánkban! A tanévnyitó alkalmából, a leendő első osztályos tanulóknak - az előírt védekezési protokollt betartva -, külön műsorral készültek az 5.a osztályos diákjaink. A műsort betanította Komor Mária és Tar Natasa tanító nénik. Külön köszöntőt mondott újonnan érkező és rendkívül izgatott elsőseinknek Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető. Az ünnepség végeztével Ildikó néni nyugtató és biztató szavai kíséretében, tanítóikkal vonultak fel kisdiákjainkat az osztálytermeikbe. Ezzel pedig kezdetét vette a nyolc éven át tartó kaland a Bolyaiban.

További képek

 


 

Tanszereket kaptak intézmény rászoruló tanulói

A közelgő tanév jegyében, 2020. augusztus 27-én vehette át intézményünk tanulóinak egy csoportja - szüleik kíséretében - az ingyenes tanszercsomagot Dr. Feketéné Tunyogi Ildikó Mária intézményvezető asszonytól. Az adományokat Magyarország Kormánya, a Széchényi 2020 program keretében biztosítja a nehéz helyzetű családok iskoláskorú gyermekeinek. Igazgatóasszony reményét fejezte ki, hogy ez a csomag is hozzájárul rászoruló nebulóink eredményes tanulmányi eredményéhez.

További képek